Alsócsernáton

muzeul_etnografic_cernat

A Bodoki-hegység lábánál, Kézdivásárhelytől mindössze 10 km-re található Erdélyi utazásunk következő megállója Alsócsernáton. Első írásos említése 1332-ből származik és a pápai tizedjegyzék alapján lakói szabad székelyek voltak, kik kiváltságai és katonai jelentőségük a XIX. századra elenyészett. Az itt élők tudatában viszont máig erősen él a székely szabadság és másság eszménye.

Alsócsernáton mai turisztikai jellegzetessége a Haszmann Pál Néprajzi Múzeum, mely a több évtizedes kitartó gyüjtőmunka és értékmentés erdeményeképpen jött létre 1973-ban a valamikori Damokos Gyula kúriában. A Damokosok a XVII-XVIII század folyamán több kúriát is építettek. Az udvarház, melyben a múzeumot berendezték egy földrengés alkalmával megsérült és 1831-ben klasszicista stílusú homlokzattal kibővítve újjáépítettek. A kúria területén a háromszéki falvak szellemi, tárgyi illetve néprajzi értékei találhatóak meg.

Alsocsernaton

Haszmann Pál Néprajzi Múzeum

A múzeum megálmodója Haszmann Pál, ki az 1920-as években került Csernátonba tanítóként. Tudományos igényességgel kezdte gyüjteni és gondozni a térség értékeit, termékeit és népi szerszámait. A múzeum megnyitásakor egy 8000 darabos gyüjteménnyel rendelkezett, melyet az utódok 40.000 re bővítettek ki.

Alsocsernaton

Faragott és Festett ládák

A mindössze két hektárnyi terület a bővülések folyamán sem vesztette el varázsát. Az esztétitkus elrendézés folyamatosan vezet be Háromszék falvainak kultúrájába és  ismerteti népművészeti értékeit. A kert közepén található a főépület, hol az érdeklődők megtekinthetik a térség használati eszközeit és tárgyi emlékeit. Faragott és festett bútorok, tulipános ládák, jellegzetes székely népviselet, szőttesek és kerámiák szépségében gyönyörködhet az odalátogató turista. A ház pincéjében egyedülálló kályhagyüjtemény és a székely kovácsmesterség kiváló alkotásai tekinthető meg.

Alsocsernaton

Mezőgazdasági gépek

Az udvar egy másik érdekes része a kocsiszín, ahol a különböző korokból származó szekerek, hintók, fogatok és mezőgazdasági gépek gyüjteménye van felsorakoztatva. A háromszéki székely nép kultúrájának és életének telljeskörű megismerése érdekében a környék falvaiból jellegzetes régi házakat, székely kapukat és gazdasági épületeket mentettek át és állítottak helyre, melyek egy rövid séta alkalmával a kertben meg is tekinthetőek. A múzeum legcsendesebb része a sírkert, mely ugyancsak a környékröl ideszállított síremlékekből van kialakítva.

Skanzen Alsocsernaton

Skanzen

A múzeum területén minden évben nyári táborokat szerveznek, ahol fafaragást, nemezelést, és más hagyományos mesterségeket tanítanak.

Hozzászólások

hozzászólás

You can leave a response, or trackback from your own site.

Szólj hozzá

Kérjük, ellenőrizze az adatait

Ki kell töltenie a biztonsági kódot hogy befejezhesse a foglalást:

Sikeres foglalás

A foglalás másolatát elküldtük önnek és az erdélyiutakon.com csapatának.