Láthatatlan Csíkszék

Az Erdélyi Utakon projekt megírása során összeállítottam egy teljesen más jelleggel bíró és más célközönségnek szóló “utazást”, amely Romániában egyelőre még nem hódított teret és Európa szerte is csak kevés helyen van jelen. Utazásaim megírásának fő célja Erdély kultúrájának és értékeinek ismertetése volt, melyet különböző témák alapján dolgoztam ki és rendszereztem. A leírások összeállításánál sokat gondolkoztam, hogy kik tartozhatnak bele a megcélzott célcsoportba, viszont kimaradt egy kisebb, viszont jelentős réteg.

Sajnos mindenki nem születik „egészségesen”, bizonyos hátrányokkal rendelkezik, viszont ha van lehetőség rá és megfelelően biztosított körülmény ők is szívesen megismernék Erdély csodálatos világát.  Ízlelés, szaglás, tapintás és képzelőerő. Ezekre az érzékekre van szükségünk, és nem kell más, ahhoz hogy valamit megismerjünk, és mivel Erdély fel van ruházva számtalan csodával, így számukra is van lehetőség a turisztikai értékek megismerésére.

Ezen projekt alkalmával Csíkszék épített örökségét mutatom be látássérültek számára, olyan módón, amely véleményem szerint még az egészséges emberek érdeklődését is felkelti, merthogy: Hogyan lehet turizmust teremteni vakoknak?

Az Európai Unió egyre jobban foglalkozik a kérdéssel és igyekeznek kialakítani látássérülteknek való utazásokat. A Párizsi Louvre-ban speciális tárlatvezetés létesült, melyet speciális alkalmazottak vezetnek, és egyes esetekben a tárgyak megtapintását is lehetővé teszik. Ezt már számos múzeumban is alkalmazzák. Egy Angliában honos utazási iroda Traveleyes programjait kifejezetten vakoknak állítja össze. Budapesten minden évben megszerveznek egy idegenvezetővel ellátott utazást a vakoknak. A várost a tapintás és hallás segítségével mutatják be. Szegeden térplasztikák segítségével mutatják be a fontosabb épületeket, amelyeket végig lehet tapogatni. Méretük: alapterületük 0.9-1 m², magasságuk 8.5-90 cm. Anyagválasztás szempontjából egyes makettek kőből vannak kivésve, mások bronzból vannak kiöntve, hogy ellenálljanak az időjárás viszontagságainak.

Első alkalommal “Láthatatlan Csíkszék” projekt során Csíkszereda épített értékeit mutatom be, olyan, speciálisan elkészített makettek segítségével, amelyet letapogatva egy látássérült is el tudja képzelni, megtudja ismerni az adott épület formáját, alakját, illetve a kivitelezéstől függően az épület stílusjegyeit. Az épületek makettjeit a Csíkszeredai Nagy István Művészeti Liceum 10-11-12 arhitektúra és építész szakos diákjai készítettek el 1:100 -as méretarányban. A magasság érzékeltetése érdekében, minden kiállított épület elé elhelyeztünk egy ugyancsak méretarányosan elkészített, emberalakot ábrázoló figurát, amely segítségével egy nemlátó is elképzelheti, hogy milyen magas az adott torony vagy épület.

A projekt kivitelezésében felkértem a Gyulafehérvári Caritas Fogyatékkal élőket támógató program támogatását is, és egy közös együttműködés keretében Október 15-én a vakok nemzetközi világnapján, a “Fehér bot” napján szerveztük meg a kiállítást, amely nagy sikernek örvendett és több mint 1700 érdeklődőt csalogatott a helyszínre. A kiállításon “megtekinthetőek” illetve “letapogathatóak” voltak Csíkszereda épített értékeinek makettjei, a Csíksomlyói Mária Kegyszobor, amelyet Nagy Ödön szobrászművész készített el kivételesen erre a célra. Kiállítottunk egy kis székely kaput is, amely mellé sikerült beszerezni egy darabot egy erdeti, sajátosan kifaragott székely kapuból. A kultúrális értékeket bővítve elkészítettem letapogatható formában a székely róvás írás egyes betűit illetve egy telljes méretű kopjafát faragási mintázatai is voltak “megismerhetőek”. A kiállítást színesebbé téve egy külön szobába a Székely legendákat hallgattak az érdeklődők a Legendárium támogatásának jóvoltából. Hogy fokozzuk a hangulatot a “látók” egy lesötétített szobába ismerték meg a kiállított maketteket, ezáltal próbáltuk meg közelebb hozni Őket a nemlátók világához.

2014. Szeptember 15-én egy második kiállításra is sor került a csíkszeredai “Kájoni János” Hargita Megyei Könyvtár épületében, mely alkalommal kiegészült a kiállítás két újabb épületmakettel. A maketteket két, a Nagy István Művészeti Liceum építészetet tanuló diákja készítette el.

A kiállítást követően a meghívást kaptunk a Bethlen Gábor Zrt. jóvoltából egy budapesti kiállítás bemutatóra a Vakok és Gyengénlátok Nemzetközi napjára, amely a 2014-es év legnagyobb megvalósításának bizonyult. A kiállítás a Budai Várban található Magyarság Házában volt bemutatva. A látássérültek nagy örömmel fogadták a székelyföldi kiállítást.

 

Szervezők: Erdélyi Utakon, Gyulafehérvári Caritas, Csíkszeredai Nagy István Művészeti Liceum

Társszervezők: Vakok és Gyengénlátók Szövetsége Hargita és Kovászna megyei fiókja, Santa Lucia egyesület

A kiállított makettek létrejöttéről fényképeket az Erdélyi Utakon facebook felhasználójánál lehet találni, az “Így készült” albumban, illetve katt az alábbi linkre:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.557983767589662.1073741841.276191375768904&type=3

A kiállított makettek:

A kiállítás:

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

You can leave a response, or trackback from your own site.

Szólj hozzá

Kérjük, ellenőrizze az adatait

Ki kell töltenie a biztonsági kódot hogy befejezhesse a foglalást:

Sikeres foglalás

A foglalás másolatát elküldtük önnek és az erdélyiutakon.com csapatának.