Szamosújvár

Az 1291-ben először faluként említett Szamosújvár Erdély történetében fontos, kettős jelentőséggel bírt, ugyanis egyike, a két XVIII. században tervezett barokk városnak. Másik jellegzetessége, hogy örmények által tervezett, malyd felvirágoztatott város.

Erdély akkori kormányzója, a nagyváradi bíboros, Martinuzzi Fráter György 1540-51 között várat építtetett, amelyet többször átalakítanak, ötszögű bástyákkal erősítenek meg. A reneszánsz és barokk stílusjegyeket viselő kastélyt 1787-től osztrák fogházként használják, 1856-59 között egy háromemeletes épületet toldanak hozzá. Itt raboskodott a híres betyár, Rózsa Sándor, akit itt is temettek el.

A város barokk stílusát a XVII-XVIII században idemenekült örmény telepesek alakították ki, akik a bérbevett, malyd megvásárolt területeket felparcellázták, malyd három illetve nagyobb, öt ablakos utcára néző házakat építettek fel, amelyekből némelyik ma is épségben megtalálható.

A város egyik fő látványossága az 1748-1804 között barokk és klasszicista stílusban felépült örmény székesegyház. A templom felavatásának időpontja az okból húzódott el, mivel a torony kétszer is ledőlt. A templom híres oltárképét  Rubens egy tanítványa készítette. Napjainkban a város Románia egyik neves börtönének ad helyet, amely a komunizmus éveiben az egyik legkegyetlenebb börtön volt.

Szamosújvár térképe 1687-ból

Szamosújvár térképe 1687-ból

Hozzászólások

hozzászólás

You can leave a response, or trackback from your own site.

Szólj hozzá

Kérjük, ellenőrizze az adatait

Ki kell töltenie a biztonsági kódot hogy befejezhesse a foglalást:

Sikeres foglalás

A foglalás másolatát elküldtük önnek és az erdélyiutakon.com csapatának.